Karácsonyok és karácsonyfák a Nagy Háború idejéből

A Nagy Háború karácsonyairól több visszaemlékezés is olvasható - most a korabeli ezrednaplókból ránk maradt emlékek segítségével idézzük fel a kort, az ünnepet, a reményt, az otthon utáni vágyat és a karácsonyfákat.

23879.jpg

Mozsárágyú és karácsonyfa az olasz fronton

(www.fortepan.hu / Vogl Elemér)

Karácsonyok és karácsonyfák a fronton

"Az örök Szeretet megszületésének ünnepe Baniában érte az ezredet.

A hosszu kemény harcok után az első igazi, bensőséges ünnep. Együtt az egész ezred tisztek és legénység egy nagy családdá összeforrva, kicsiny karácsonyfa világánál röpitik haza gondolataikat, vágyaikat, szeretetüket Magyarország apró kis falvai, nagyobb községei felé, fehér házacskák meleg szobáiba, ahol most szomorúan ünnepel a szülő, a hitves, a gyermek és a szerető. Az ő gondolatuk is most karácsonyi angyalok szárnyán a végtelenségen át ismeretlen tájak felé ahol most magyar fiuk járnak ...

Karácsony estéje volt a honvédseregnek. Századonként összeülve, a hazulról érkezett ezernyi jó kézről-kézre járt. Kínálgatták, tessékelték egymást:

- Komám, nézze csak ezt a kolbászt, meg a hurkát, ebből vegyen már. Meg osztán kóstolja meg kend ezt a mákosat is ni. Az a baja csak, hogy a jegyző úr otthon szüken méri a cukrot ...

- Köszönöm édes egy komám. Ettek, ittak, mulatoztak, mókáztak, eszükbe se jutott már a Gabrielle. Mintha igaz sem lett volna, hogy valamikor ott jártak.

Volt most minden bőven, enni, inni való, dohány rogyásig. Száraz, meleg fekhely ... és pihenő! Golyómentes pihenő, csend, békesség. Az emberek lelke kibontakozott, meleg emberi érzések, a család rég nélkülözött hangulata terjengett el közöttük, a világokat átfogó Szeretet édes melege, amely ezen az estén elnémitotta az ágyuk, a gépfegyverek gyilkos torkát és megragadta a feltüzött szuronnyal döfésre kész emberi kezet: békesség a földön és a emberekhez jóakarat!"

Bárdy István: Csaba vezér útján. - A nagyváradi 4-es honvéd gyalogezred (Orosháza, 1932 - 92. oldal)

 

"Munka után édes a nyugalom s mi meg már akkor a munka után voltunk: a szerbeket már kikergettük az országából. Albánia felé készülődtünk, csak pihentünk egyet, mielőtt neki fognánk.

Ott ért bennünket a karácsony este is, amelyre mi tisztek a zászlóaljparancsnokunkhoz, Heller őrnagyhoz voltunk invitálva.

Karácsonyfánk volt, arról idejében gondoskodott az őrnagy. Hogy dél Szerbia s Macedóniában hire sincs, nyoma sincs a fenyőnek, még novemberben hozatott Temesvárról egyet, mikor holmi bevásárlások végett két őrmester oda elutazott. Ezt a karácsonyfát tehát már egy hónapja cipeltük magunkkal minden vándorlásunkon, illetve cipelte egy kis tragtier-lovacska a trénnél száz és száz kilométereken keresztül.Ez a hosszú vándorlás persze nem tett jót a fának s viszont az sem, ha az utána kocogó másik lovacska a szűk hegyi utakon előálló stockugoknál bele-bele kóstolt az előtte hordott zöld gallyacska, de mégis fenyőfa volt az azért s hogy eljött a szent este, mégis csak volt karácsonyfánk. (...)

A szoba közepén egy nagy török kőkancsóban állt a karácsonyfánk, amelyen negyven gyertya csillogott s ugyanannyi kis piros selyem pántlika ékeskedett.

- Ne haragudjatok, uraim, - mentegetőzött az őrnagy - de semmiféle süteményt, cukorkát, egyéb díszt a városban nem kapni, hát csak igy diszittettem fel a fát, ahogy lehetett. De hát fő a hangulat s egy kis képzelőtehetséggel az is elérhető. (...)

S mind nagyon örültünk s mind nagyon boldogok voltunk, hogy igy együtt megértük e csendes szent estét is, mikor félesztendőn keresztül folyvást oly viszonyok közt éltünk, hogy soh'se tudtuk, mikor hagyja el egyikünk, vagy másikunk örökre a társaságot."

Gere Zsigmond: Színes képek a 76-os bakák harcaiból (Bécs, 1918 - 97-99. oldal)

 

 

"És közeledett a karácsony, a második háborús karácsony!

23-án megszünt a tüzérségi tűz és 24-én teljes csönd volt a vonalon.

Hiszen ma nekik is karácsony-estéjük van odaát ...

A fényt könnyező szelíd karácsonyfák ott ragyogtak a tartalék-állásokban. Minden század külön fenyőfát díszített és a gyertyácskák a remegő mécsesek ezüst fénye beragyogta a barázdás kemény barna arcokat ...

A békés otthon hangulatát, a szeretett  ünnepének szelíd báját idézte most hadban megviselt, tusákon edzett, viharvert lelkük elé a ragyogó fa, amelynek fényességébe merengve bámultak bele szegény számkivetett, otthontalan, balsorsú katonák ... "

Balassa Imre: Az "egyes népfelkelők" hadi históriája. A m. kir. budapesti 1. népfelkelő ezred (Budapest, 1933 - 152. oldal)

 

"Pokrócot az ablakra, hogy ki ne lássék semmi s elő azzal a kis karácsonyfával, amit útközben vágattam az erdőben! Stílszerű tartója van; egy Long-Tomból kilőtt 12 cm shrapnell acélhüvelye; éppen ilyen hangulatos a díszítése: egy orosz gépfegyver "gurtnija" fonja körül, tele a hegyes orosz patronok százaival, guirlandképpen: lógnak rajta Stollwerck-féle caramelcukrok, 15 faggyúgyertya és Szent János-kenyér helyett megint muszka patronok.

Hát kaphatunk-e mi más ajándékot mostanában, mint egy golyót?

Kopognak. Bejön egy porosz fiatalember, aki a szomszédságban lakik. Hallotta, hogy tisztek vannak itt; hogy karácsonyfát állítanak. Hát ő hozott erre valamit a magáéról.

Kitesz az asztalra egy skatulyát. Vagy 5 darab csillogó, ezüstös karácsonyfadísz van benne.

Egészen meg vagyunk hatva. Ezek az üvegsemmiségek csak ugyan karácsonyfához hasonlóvá teszik a mi fánkat. Majdnem olyan szép most, mint egy dob-utcai viceházmesteré.

Melegen megszorongatjuk a kezét és most ő is kér valami igen nagy dolgot: egynéhány cigarettát. ne mondja, hogy nem urakkal van dolga, összeszedünk neki tizet! Nekünk se marad több. De milyen furcsa szomszédság: a csillogó üvegdíszek meg a patronok. Művészember nem tűrné  meg: túlságosan "ütik" egymást..

A Ghyczy-osztály karácsonyfája még sokkal egyszerűbb volt persze, mint a miénk. Egyszerűen leültek egy fenyő alá, kinevezték ünnepélyesen karácsonyfának: ráakasztották a hidegen elfogyasztott konzervák dobozait és hogy világítás is legyen, a tisztek rátették a gallyakra pár percre a kis villamos lámpát. A fiúk igen meg voltak vele elégedve, pedig még meleg étel sem jutott szegényeknek, mert a mozgókonyhák nem bírtak följutni a sárban ...

- Legrosszabbul jártak a szegény géppuskások. Se erdőjük, se fájuk, se karácsonyuk nem volt. De a fedezékből kiverte őket éjjel az eső kárpótlásul.

Hat óra este. Föltesszük a fát az asztalra és körül üljük. Meggyujtjuk a gyertyákat és nézünk bele a sercegő lángba.

Körülnézek. Még szerencsénk van; elég tiszta ez a szoba; kitakarították karácsonyra. A tető alatt, mint minden "gazdag" házban - szentképek vannak, sorjában fölakasztva; szépen egymás mellé. Egy másik falon pedig tányérok a falon, még pedig régi iglói, hollóházi fayence. (...)

Az asztal körül hat halálosan ideges ember ül; a hetedik félrehúzódott egy sarokba és egy ostoba naplót ir most is. Eleinte mind a családjáról beszél és közbe sóhajtozik. Előkerülnek a bal mellényzsebből az arcképek, a te fiad, az én kis lányom - hiszen majdnem mind családos emberek vagyunk."

Berend Miklós: Dr. Berend Miklós hadi önkéntes honvéd törzsorvos harctéri naplója. Adatok a magyar honvédség, főképp az 5. h. huszárezred történetéből. Senyei József honv. tüzérhadnagy rajzaival (Budapest, 1916 - 157-158. oldal)