„Élet a halálmezőkön”: ahol minden nap halottak napja volt – November elejék a Nagy Háború idején

November elején, Mindenszentek és halottak napján évszázadokon keresztül az elhunytakra emlékeztünk. Az alábbi bejegyzésben korabeli újságcikkek és visszaemlékezések alapján nyerhetünk bepillantást az 1914 és 1918 közötti Nagy Háború mindennapjaiba, ahol a halál a nap minden percében jelen volt, ahol minden nap halottak napja volt.

A korabeli újságok forrása: Arcanum Digitális Tudománytár - https://adtplus.arcanum.hu/hu/, valamint a Hungaricana Könyvtár - https://library.hungaricana.hu/hu/. Az újságcikkeket és a visszaemlékezéseket betű hűen közöljük.

Lövészárok és síremlék

(Forrás: Fortepan / Veszprém Megyei Levéltár / Klauszer)

1914

Aztán tovább masiroztak. Szerbiában masiroztak a katonák. A harcvonaltól messze voltak, gondtalanul, vigan mentek az országuton s délutánra beérkeztek S. faluba. A falu végén kis, őszi virágos temetőben magasra hantolt, friss sirdombot találtak. Magyar kezek ásták a sirt, huszonegy magyar hős pihent a domb alatt s magyar felirás volt a korhadozó fakeresztre vésve. A katonák megálltak; egy pillanatra megcsapta a sok, vértől, borzalmaktól, fegyverdörejtől megkeményedett szivet a katona-sors melankóliája. Azután hirtelen eszükbe jutott, hogy november elseje van. Halottak napja, mikor otthon milliónyi mécses gyulladt ki a temetőkben, illatos virágtömeg boritja a sirkereszteket. Mikor ezernyi siró-fájó lélek gondol az elesett hősökre, milliónyi aggódó ember gondol a bátran küzdő élőkre. Erre a huszonegy pihenő bajtársra is sokan gondolhatnak fájó szivvel; talán nem is tudják, hol porlik az elesett kedves hideg teste, hova kellene vinni halottak napjára a fényes gyertyákat. A legények megmozdultak, összesugtak. Előkerültek a zsebekből a két filléresek, tiz filléresek, egy-két korona is akadt. A hadnagy ur öt koronát adott. Harminc koronát gyüjtöttek össze és a pénzen négyszáz apró gyertyát vásároltak. Oda rakták a fényes világitó pontokat a sirra, ünnepi emlék-fénynyel árasztották el halott bajtársaik sirját. Azután érezték, hogy még nem teljes az ünnep. A magyarságért elesett hősök sirján elénekelték a Himnuszt, a meghatott hadnagy rövid beszédet mondott. A legények némán álltak a sorban, a gyertya lángok imbolyogva lobogtak. „Imához!” – vezényelt a hadnagy ur. A fegyverek megcsörrentek, tompa dobbanással ütödött a sok puskaagy a földhöz. Egy pillanatnyi csönd, azután uj parancsszó: A csapat sorba állt, a legények némán tovább masiroztak.”

(Pesti Napló. 65. évfolyam, 285. szám. 1914. november 13. 11. oldal)

 

Élet a halálmezőkön

            „November elseje még mindig a 30-asok »halálhegyé«-nek nevezett Kulste-n talál bennünket. És ha tartunk is a rövidesen várható téli hidegtől, egyelőre mindenki élvezi a gyönyörű őszi időt. A felhőtlen égen aranysárgán tündöklik a nap, sugarai csillognak a rőtbarna levelekkel telehintett tájon. Minden békés, csendes volt. Még a tűzvonal-állások is. Az emberek halkan beszélgetve élvezték a kellemes időt. A békés nyugodt hangulatot az időnként fel-fellobbanó ágyútűz sem zavarta meg. Már olyan megszokottan csengett a fülekben, hogy ha egy nap elmarad, talán éppen akkor idegeskedtek volna az emberek, hirtelen azt sem tudva, hogy vajon mi is hiányzik megszokott életükből.

            Mindenszentek ünnepének s a Halottak napjának áhítata töltötte be a lelkeket és sugárzott szét a lüktető szívekből szerte minden irányban. Halottak napja! De sok halottunk van, akik a háború nélkül békén, boldogan élnének még szeretteik körében. Akiket most fájó szívvel könnyezünk meg s akiknek a sírját délután Kun László ezred-práter beszenteli.

            Artner alezredes az I. zászlóalj kis temetőjénél folyó szertartást ünnepélyesebbé akarja varázsolni. Parancsára egyszerű fakeresztet ácsolnak össze ügyes kezek s égő gyertyákkal díszítik a gyász és a feltámadás szimbolumát. Megtermett, öles honvéd emeli magasba a keresztet. A magyar feltámadás, a magyar hit jelképét. A gyertyák az alkonyi homályban szelíd fénnyel csillognak. Lengedező árnyékok hajladoznak a kereszt által szeszélyesen megvilágított állásban. S a kereszt égő gyertyái fogadalmat is jelentenek. Az elesett bajtársak vére nem hullott, nem hullhatott hiába. Emlékük soha el nem múló fénnyel ragyog és jaj, százszorosan, ezerszeresen jaj a túlélőknek, utódoknak, ha bármikor is megfeledkeznének arról, hogy voltak ennek a hazának fiai, akik minden ember legbecsesebbjét, életüket adták áldozatul a többiekért. (…)”

(Dr. Szereday Miklós: Élet a halálmezőkön. In.: Harmincas honvédek élete a halálmezőkön. Összeállította Paulovits Sándor. Kecskemét, 1939. 65. oldal)

1915

„Halottak napja a fronton

1915. november 6.

             A 9-ik ezred balesete után, mikor a Kolomeából érkezett hadseregtartalék segitségével tudtuk csak az oroszokat visszanyomni, a veszélyeztetett állások védelmére bennünket jelöltek ki a Hajvoronka–wisniowiczki állásokba. (…) az áthurcolkodás borzasztó volt. Félméteres galiciai sárban mentünk a vonattal Madzelowkán és Gnilowodyn át Kotuzowra. Fáklyákkal világítottuk az utat, mert valóságos Istenkisértés volt a szuroksötét estében, amikor a köd olyan sürü volt, hogy harapni lehetett volna, kocsikkal, lovakkal utrakelni.

            Öreg este érkeztünk meg Kotuzowra, ahol holnap, Mindenszentek napján kegyeletes ünnepséget rendez az ezred a temetőben. Velem irattak egy verset, mely köré Kövér Gyula készitett illusztrációt, amit linoleumba metszettek Stanislauban és 3500 példányban kinyomtattak. Csináltak egy igen szép keresztet is, amelynek közepén a corpus helyett fatáblára egy nyolcsoros versemet égették be. A „Halottak estéjén” versemet megint csak Petrik Jenő dr. szavalta el, utána Bánkövy Kornél egy igazán költői szépségü imát mondott, a kántorok pedig énekeltek.

            A 3500-as példányszám kevésnek bizonyult és már az első este elfogyott. Kétszer annyi is elkélt volna. ezért az ezredes ur elhatározta, hogy ezentul minden harctéri versemet levelezőlapokra kinyomatják és legénység között árusitani fogják, mert a fiuk szives örömest küldik haza ezeket a verses levelezőlapokat. (...)

           A vacsora alatt Molnár tábornok ur a „Halottak estéje” cimü versem egy példányáért 100 koronát adott az ezrednek jótékony célra és arra kért, hogy ezentul dedikálva minden versemet küldjek meg neki. (...) 

           Itt jegyzem meg, hogy a „Halottak estéje” cimü versem egy nap alatt 650 koronát eredményezett az ezred özvegy- és árvaalapjának.

             November 6-án leesett az első hó. Itt a tél. Hull a hó. Az ágyu közbe-közbe ropog és esténként világitórakéták ragyogják be a nagy-nagy fehérséget.”  

 (Sassy Csaba: Hét ország frontján. Sassy Csaba háborús naplója 1. kötet. (Miskolc, 1930) 179-180. oldal

 

1916

„Hősi halottak napja.

Mindenszentek napja a barakk-temetőben.

 - A „Szamos” eredeti tudósitása. -

                                                                        Szatmár, szeptember 2.

             A Hadak Urának késő őszi napja teljes fényében világitott le a vérrel öntözött, lövészárkoktól, sirdomboktól hepe-hupás földre, az égbolt kiderült hősi halottaink szent napjára, az enyhe levegőnek szinte látható hullámaiban ott rezgett a hősök megdicsőült, glóriás lelke. Áhitat, kegyelet szállott a földre, apró földhantok fölött, ahol a hazáért áldozott ifju életek porladoznak, haldokló virágok között naiv, kegyeletes fényt áraszt a gyertyák világa.

            Harmadik esztendeje immár, hogy Európa földjén minden halottak napjának véres torát űli a világ.

            Nincsen nap, hogy elvesztett apák, fiuk, férjek kiontott vére özvegyek és árvák ömlő könnyeivel ne folyjék egybe.

            Harmadik éve immár, hogy a gyászoló világ minden esztendő november első napján összegyülekezik a hősök hantja fölött, hogy kegyeletét és háláját az érettünk elesett hősök iránt lerójja.

*

             A szatmári cs. és kir. tartalék-kórházak ugynevezett barakk-temetőjében már szerdán reggel mozgalmas volt az élet.

            Az irodában tömegesen jelentkeztek gyászbaborult családok, a barakk-temetőben nyugvó hősök hozátartozói, hogy megtudják: a temető melyik részén pihen a hozzájuk tartozó megboldogult.

            Koszorukat, fejfákat hoztak magukkal, hogy szeretettjük sirját felvirágozzák, megjelöljék.

           A gyászolók azután elindultak az irodából a szomoru viszontlátás utjára: a messzebbállók csak azt látták, amint egy-egy szomoru csoport, egy-egy gyászoló család égbetörő zokogással borult le egy hantra.

            Mindenki megtalálta halottját, akinek feje fölött csinos, izléses kis vaskeresztek mutatják a hősi halott nevét, rangját, néhol vallását és elhalálozásának napját. Minden rendben tartott, gondosan ápolt sir megkoszoruzva, felvirágozva és gyertyával sürjen körülrakva.

*

             Egyszerü sirok, de gondosan ápoltak. Katonás sorrendben egymás mellett magyar vitéz, német hős és orosz fogoly sirja, katonás egyenlőség a kert őszi virágainak, a gyertyáknak elosztásában: felvirágzott a „mars”-ban indultak hősi utjukra, felvirágozott sorglédákban várják a feltámadás nagy menetalakulatának indulását.

            Izléses, impozáns temetői gyász, katonás egyszerüséggel, de katonás rendben.

            Minden sir, még a zsidó vallásu halottaké is, ki volt világitva.

         Vigasztaló gyógyir, megnyugvás azoknak, akik egy kis fakereszttel indultak el szeretett halottjuk sirjához és ezt is emberséges gondozásban látják, megnyugvás ama mélyen sujtottaknak, akiknek halottja messze idegenben, tomboló harcok mezején alussza örök álmát. (…)” 

[Szamos. 48. évfolyam, 283. szám. 1916. november 3. 2-3.oldal]

 

1917

„Beszéd

amelyet Ogris József tábori lelkész 1917. november 2-án a trieszti székes-

egyházban, valamennyi holt bajtárs emlékének szentelt gyászünnepélyen

tartott.

 Igen tisztelt Urak, Bajtársak, Katonák!

Életünk hajója ma ismét egy szigetet érint, amely titokzatosan emelkedik ki az örökkévalóság tengeréből – az isteni kinyilatkoztatás felvilágosító szavai és az egyház útmutató keze által láttávolba jöve – a holtak szigetét. A mai nap a csöndes, magányos gyász napja, amelyen gondolatainkat a holtak komor szigetére irányítjuk, amelyen az emberi boldogság és földi gyönyörök romjai hevernek és elmúlnak, egy nap, amely csakis a holtaké, mert: „az esztendő egy napja, a halottaknak szól.”

            A mi kedves halottainknak szóljon ma kegyeletteljes emlékezésünk, akiknek mint gyermekek, testvérek, barátok, tanulók, alárendeltek, mély hálával tartozunk. az úr maga legyen nekik különös nagy jutalmuk!

            Bajtársi szeretettel és hűséggel, de egyszersmind büszke elégtétellel és elhatározással állunk azonban ma – különösen lelkileg – a mi halott bajtársaink sírjánál, mindazokénál, akik a csaknem 40 hónapja dúló háború alatt isten parancsára a halottak mérhetetlen tömegét növelték. Lelki szemeinkkel áttekintjük ma a megszámlálhatatlan sírhelyeket. És mily óriás nagy, a hősök temetője! Északi oldalát a „Sund és Belt”, a keletit az ukrainai síkság, a nyugatit az Alpesek égbenyúló szirtjei képezik, míg déli oldalát a mi napfényben úszó Adriánk álmodozó hullámai nyaldossák. Ezt az óriási temetőt a világtörténelem egykor azzal az ércbe öntött felírással fogja ellátni, melyet egykor a Hősök egyik temetőjének bejárata felett olvastam:

            „Ittt nyugosznak a legutolsó óriási küzdelem hősei, akik az örök feltámadást várják, akik a hazáért haltak meg.” (…)

            Igen, ezek a mi meghalt bajtársaink az örök feltámadást várják! Sírjuk felett kereszt, mint a győzelem és a remény jelvénye, ez adja meg nekik és nekünk az isteni kinyilatkoztatás igazságában való törhetetlen hitet: „Ember, te nemcsak a földi javakért való küzdelemre vagy alkotva, hanem voltaképpeni célod: lelked örök élete és boldogsága! (…)

            Lélekben összeforrva állunk utolsó nyughelyetek felett és szentelt sírotok legjobb oltalmazójára és őrzőjére: sírkeresztekre helyezzük a győzelmi koszorút! (…)

          Bajtársak a túlvilágon: Üdvözlünk benneteket és imádkozunk, mondván. „Az Úr békéje legyen veletek!” Amen.”

 (Ilyenek voltak az 52-esek. A cs. és kir. „Frigyes főherceg” 52. gyalogezred hadialbuma. A Pécs-Baranyai katonák szereplése az 1914-1918. évi világháborúban. Szerk. Tábori Jenő. Budapest-Pécs, 1935. 262-264. oldal)