A hétköznapok történelme

Hírek anno...

Házasság - nem szicíliai módra: a Franca Viola-ügy a korabeli magyar sajtóban

2018. augusztus 20. - Iski Szilvia

Franca Viola a 20. századi olasz történelem egyik legjelentősebb személye lett, mert nemet mert mondani a  házassági törvénynek egyik kegyetlen paragrafusának és az évszázados szokásoknak. "Csupán azt tette, amit a szíve diktált: volt bátorsága házasságot kötni azzal, akit szeretett. " (Népszabadság, 1969. jan. 30. - 6. oldal). Történetére történt már utalás a Clara Agnelli házasságairól szóló blogbejegyzésben, most kicsit részletesebben ismertetem a korabeli magyar újságok hírei alapján.

Az egykori újságcikkekért ezúttal is köszönetet mondok az az Arcanum Digitális Tudománytárnak. 

franca_viola_ritratto.jpg

Franca Viola - Wikipedia

A 17 éves Franca Violát a szicíliai Alcamoban 1965 decemberében  Filippo Melodia elrabolta, több napig fogva tartotta és megerőszakolta. Ilyen esetben az ún. "helyreállító házasság" (matrimonio riparatore) esete lépett életbe, a meggyalázott lány csak úgy tudta megmenteni erkölcsét, ha hozzámegy az erőszaktevőjéhez. Ezt egyébként az olasz Btk. ki is mondta, hogy ebben az esetben, ha a tettessel házasságot köt az elkövető, nincs bűnügy. (544. paragrafus: "Ama házasság, amelyet az elrabló személy a sértettel köt, megsemmisíti a bűntettet."  - Népszabadság, 1969. jan. 30. - 6. oldal). Így lesz minden helyreállítva.

Ám Franca és édesapja, Bernando nemet mondott, és elindult a lavina. Sokan féltették a családot, sokan úgy gondolták, hogy végül mégiscsak igent mond megrontójának Franca. Ám nem így történt, Franca Viola esete túlnőtt szülőföldjén, Szicílián és esetét mindenhol megismerték. Filippo Melodiát és társait bíróság elé állították, Filippo 13 évi börtönbüntetést kapott - többek között emberrablásért, jogtalan fogva tartásért és erőszakért. Franca közben visszaköltözött Alcamoba, 1968-ban férjhez ment szerelméhez, Giuseppe Ruisihez, amihez az olasz miniszterelnök is gratulált. 

Története szolgált alapul az 1970-ben bemutatott La moglie piú bella című olasz filmhez, amiben a fiatal Ornella Muti játszotta el Francescát, akinek a modellje Franca Viola volt.

mv5bngyzmdgyztqtmmjkyi00ywflltlhm2ytzdrim2u3mzjiztq5xkeyxkfqcgdeqxvymtaxmdq0odk_v1.jpg

A film plakátja

Története több internetes felületen megjelent már, itt most a korabeli magyar sajtóban megjelent cikkekből válogatunk. Megtudhatjuk, hogy az ügyről mit tudtak meg akkor a magyar olvasók. Az egykori újságokban vagy olasz újságcikkek fordítása, vagy ezen újságcikkek alapján készültek a beszámolók az ügyről.

 "Franca Viola vagy kolostorba vonul, vagy férjhez megy Filippo Melodiához. Lényegtelen, hogy mikor. De hozzá fog menni és úgy tesz, mintha elégedett lenne. Ez itt a szokás." 

utkozet_alcamoban.jpg

 Magyarország. 3. évfolyam, 20. szám. (1966. május 15.) - 15. oldal

"Az olasz lapok szenzációs cikkeket írtak a törékeny külsejű lányról, aki férfiakat megszégyenítő hősiességgel küzd emberi jogaiért." 

magyar_ifjusag_franca_viola.jpg

Magyar ifjúság. 10. évfolyam, 26. szám. (1966. július 2.) - 5. oldal

 

"És meg történt, ami még soha: Filippo Melodiát és 11 társát egy évvel ezelőtt letartóztatták. ... Ítéletet három tárgyalási nap után hirdetett a törvényszék: Filippo Melodia 11 év." 

cavallieri.jpg

Magyarország. 4. évfolyam, 1. szám (1967. január 1.) - 12. oldal

Franca Viola ... nem volt hajlandó elrablójához hozzámenni, hanem szíve választottjával kötött házasságot."

nepszabadsag_1968.jpg

Népszabadság. 26. évfolyam, 285. szám. (1968. december 5.) - 8. oldal

"Itália csodával övez egy szicíliai lányt, mert volt bátorsága megtörni az embertelenség évszázados tradícióját."

nepszabadsag_1969_januar_30_6_oldal.jpg

Népszabadság. 27. évfolyam, 24. szám. (1969. január 30.) - 6. oldal

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hirekanno.blog.hu/api/trackback/id/tr3114191247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.